Van valami egészen furcsa Alice Weidel történetében. A német nacionalista jobboldal egyik legismertebb vezetője úgy beszél Németországról, bevándorlásról, családról és nemzeti értékekről, hogy a saját élete több ponton sem fér bele abba a képbe, amelyet az általa vezetett AfD politikailag kínál a választóknak.
Kezdjük azzal, hogy Weidel családja Svájcban él. Ő maga korábban úgy fogalmazott, hogy németországi lakóhelye mellett Svájcban második lakóhelye van, mert svájci párja és gyermekeik ott élnek. Weidel leszbikus, Sarah Bossarddal él, és két gyermeket nevelnek. Ez természetesen az égvilágon semmilyen problémát nem jelentene. Nekem legalábbis biztosan nem. Csakhogy Weidel annak az AfD-nek a vezetője, amely a hagyományos családmodellt állítja politikájának középpontjába. Weidel maga is védte azt az álláspontot, amely szerint a házasság intézménye férfi és nő kapcsolatára épüljön, miközben saját életformáját magánügynek tekinti.
Magyarul: ahogy én élek, az az én dolgom. Ahogy te élsz, abból már lehet politikai program.
A bevándorlásnál hasonló a helyzet, bár itt egy dolgot érdemes pontosítani. Weidel párját egyszerűen „bevándorló feleségnek” nevezni nem pontos. Sarah Bossard Srí Lanka-i származású, de Svájcban nőtt fel és svájci. Ettől még a kontraszt látható: Weidel magánélete egy nemzetközi, modern Európa hétköznapjait mutatja, miközben politikusként egy egyre keményebb bevándorlásellenes pártot vezet. Az AfD ma már „remigrációról”, a kitoloncolások felgyorsításáról és a migráció radikális visszaszorításáról beszél.
És működik. Ez a lényeg.
Az AfD most Szász-Anhaltban történelmi eredményt ért el. Nem azért szavazott rá ennyi ember, mert Alice Weidel Svájcban tölti a hétvégéit vagy mert nővel él. A német választók jelentős része dühös. Bevándorlás, gazdasági gondok, megélhetés, a hagyományos pártokkal szembeni elégedetlenség – ebből most hatalmas politikai hullám lett. Az AfD pedig meglovagolja.
Weidel pedig kiváló szörfösnek bizonyul.
Nekem ezért nem is az a legérdekesebb kérdés, hogy leszbikus nőként miként lehet egy olyan párt vezetője, amelynek családpolitikája nem éppen az ő családmodelljét ünnepli. Sokkal érdekesebb, hogy Alice Weidel valójában mennyire ideológus, és mennyire profi politikai vállalkozó.
Tegyük fel a kellemetlen kérdést.
Mi lenne Alice Weidelből, ha Európában most nem a nacionalista jobboldal erősödne, hanem történetesen a kommunizmus térne vissza divatba? Ha vörös zászlóval, osztályharccal és a nagytőke elleni jelszavakkal lehetne választást nyerni? Akkor is ugyanezt az Alice Weidelt látnánk?
Nem tudom. Ezt rajta kívül senki nem tudhatja.
De nekem egyre inkább olyan politikusnak tűnik, aki nagyon pontosan felismerte, merre fúj a szél. És ha elég erősen fúj, nem szembefordul vele, hanem felhúzza a vitorlát.
Ez önmagában egyébként nem különleges. A politikusok jelentős része rendelkezik ezzel a különleges képességgel. Tegnap még valami elképzelhetetlen, ma szükséges kompromisszum, holnap pedig kiderül, hogy tulajdonképpen mindig is ezt gondolták.
Weidelnél csak látványosabb az ellentmondás, mert a saját élete ott áll mellette ellenpéldaként.
Leszbikus? Igen. Kétgyermekes családban él? Igen. Svájci nő a párja? Igen. A családja Svájcban él? Igen. Egy keményen bevándorlásellenes, nacionalista, hagyományos családmodellt hangsúlyozó pártot vezet? Igen.
És egyik tény sem semmisíti meg a másikat.
Éppen ettől érdekes.
Én Alice Weidelt ezért nem egyszerűen szélsőjobboldali politikusnak látom. Inkább egy rendkívül jó politikai érzékkel rendelkező embernek, aki felismerte, hogy Németországban most melyik hullám emelkedik.
Ma ez a nacionalizmus, a bevándorlásellenesség és a rendszerellenes düh.
Ha holnap más hullám jönne?
Na, arra lennék igazán kíváncsi.
Mert lehet, hogy Alice Weidel legszilárdabb politikai meggyőződése nem az, hogy merre kell menni. Hanem az, hogy mindig arra érdemes, amerre éppen a legtöbben tartanak.
