Home / 19 vármegye / Nincs megoldás?

Nincs megoldás?

Egyre nagyobb gondot okoz Ecséden (Heves vármegye) a bűnözés. A lakók értékei nincsenek biztonságan.

A település több ezres közösségi csoportjában folyamatosan kerülnek fel azoknak a lakóknak a bejegyzései, akik arra panaszkodnak, hogy értékeik nincsenek biztonságban, ugyanis egy erre szakosodott bűnöző csoport rendszeresen dézsmálja az éppen nem otthon tartózkodók otthonait. A rendőrség tehetetlen, a polgármester nem tesz, vagy nem tud tenni semmit.

Hiába a feljelentés, hiába a körzeti megbízott jelenléte, szinte semmi nem történik. Az elkövetők ismertek, időnként el is kapják őket, de hamar szabadlábra kerülnek és ott folytatják, ahol abbahagyták.

Most idézzük az említett csoport egyik bejegyzését:

Sziasztok.

Tegnap éjszaka, ma hajnalba betörtek az Ecséden épülő házunkba. (Klapka utca)

Amit lehetett és kifért a 60x60as kis ablakon elvittek. (Igen ott másztak be és másztak is ki, de legalább kimászásnál feltalálták magukat és a maradék hungarocellből csináltak maguknak létrát)Üveget és az ablakaimat betörték, csatornánkat megrongálták…

Férjemnek a szerszámait elvitték (300.000ft értékben),ha esetleg valakinek árulnak ilyeneket ,hogy Boschos akksis csavarozógép,Milwaukee bit készlet,rezgőcsiszoló,Hikoki flexgép, Boschos fúrógép ,kézi szerszámok kérem gondoljanak ránk.

Valószínűleg megzavarta őket valami/valaki mert a csatornát és a vizimértéket stb. a ház oldalában hagyták.

Ja és a kedvencem ,hogy annyira buták szegénykék ,hogy egy 500Ft-os cigaretta töltőt is elvittek (remélem boldog leszel vele lelkiismeretfurdalás nélkül)

Rendőrségnél a feljelentés megtörtént, nyomozás elindult. Kamera felvételeket elkérték.

Ui.:Nem is a tárgyak miatt vagyok szomorú,hanem az miatt,hogy az emberek semmibe nem nézik a másik munkáját.

Elszomorít az, hogy a drog és egyéb kábítószerek mire rá nem veszik az embert.

Szomorú,hogy ebbe a faluban képzeljük el az életünket ,ide tervezzük a leendő családunkat,ebbe fektessük be a MUNKÁVAL megszerzett pénzünket és némelyik ember ezt semmibe veszi.

A hegyközség régebben befogadókészségéről, kedves embereiről és csendes utcáiról volt ismert. Mára, ez már a múlté. A települést 2010 óta Maksa Mátyás (Fidesz) vezeti, aki régebben a község alpolgármestere is volt, így pontosan tudja mi történik az általa vezetett községben. Bár vezetése alatt a település rengeteget fejlődött, de a biztonság ezzel egyetemben romlott.


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Gasztronómia

  • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

    MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.

  • „World of Nobu” Budapest

    MegosztomIdén ősszel különleges mérföldkőhöz érkezik a hazai gasztronómia egyik legkiemelkedőbb szereplője: 15 éves a NOBU Budapest! A Michelin-ajánlott étterem október 3-án és 4-én két exkluzív „World of Nobu” Omakase vacsorával, The post „World of Nobu” Budapest appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül)

    MegosztomRakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) 4 adaghoz 🛒 Hozzávalók: 👩‍🍳 Elkészítés lépésről lépésre: 1. A rizst előfőzzük 2. A kelkáposztát előkészítjük 3. A húsos ragu elkészítése 4. Rétegezés 5. The post Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) appeared first on Mit főzzek ma?.