A magyar-francia nukleáris együttműködés erősítése kritikus fontosságú, ugyanis ez alapvető bástyája lesz hazánk energiabiztonságának az elkövetkezendő években – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Párizsban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a francia ipar- és energiaügyi miniszterrel, Marc Ferraccivel folytatott megbeszélését követően kijelentette, hogy a két ország együttműködésének legstratégiaibb területe a nukleáris energia melletti kiállás.
Rámutatott, hogy a gazdasági növekedés, az ipar energiaigénye és a klímaváltozás miatt az eddigieknél jóval nagyobb mennyiségű elektromos áramra lesz szükség a világban az elkövetkezendő időszakban.
„Ezt a drasztikusan megnövekedő elektromosáram-igényt környezetkímélő, megbízható, olcsó módon csak a nukleáris energiával lehet kiszolgálni Ezért Magyarország és Franciaország is egy racionális, józan észre alapuló energiapolitikát folytatva elutasít minden nyomást és negatív diszkriminációt a nukleáris energiával szemben”
– mondta.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Franciaország Európa vezető atomenergia-termelője, a francia nukleáris ipari vállalatok a világ legmagasabb technológiai színvonalát képviselik, így Magyarországnak érdeke az eddigieknél is szorosabb együttműködés ezen a téren.
„És ebben a tekintetben a franciák is ugyanezt akarják. A paksi beruházás során a Framatome fogja szállítani az erőmű irányítástechnikai rendszerét, emellett pedig az új erőmű turbináinak gyártását is egy nagy francia vállalat végzi” – tudatta.
„Ezeknek a turbináknak a gyártása elindult már Franciaországban, így a francia-magyar nukleáris együttműködés egy alapvető bástyája lesz az elkövetkezendő évek magyar energiabiztonságának. Az új paksi atomerőmű minél gyorsabb megépítése garantálja a magyar energiaellátás biztonságát és azt, hogy Európa legalacsonyabb rezsiköltségeit tudjuk fenntartani a magyar emberek, a magyar családok számára”
– folytatta.
„Ebből a szempontból tehát a magyar-francia nukleáris együttműködés fokozása abszolút mértékben kritikus fontosságú”
– tette hozzá.
Borítókép: Párizs, 2025. július 24. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban, ahol francia nagyvállalatok vezetőivel egyeztetett 2025. július 24-én. MTI/KKM
- A Hitchki nem csak az ízek világában különleges2025 júliusban megnyitotta kapuit Budapest legszebb indiai étterme, a HITCHKI, közvetlenül a Lánchíd pesti hídfőjénél. Indiai mesebeli világa elevenedik meg a Hitchki Budapest ajtaján belépve. Az étterem különlegessége, hogy nemcsak az Észak-Indiából ismert klasszikusokat, hanem ritkaságszámba menő dél-indiai fogásokat és autentikus street food ételeket is kínál – egyedülálló formában, India különböző régiójából származó séfek keze
- A Nemzetközi Büntetőbíróság a részes államok közgyűlése elé utalta Magyarország ügyét az izraeli miniszterelnök letartóztatásának elmulasztása miattA Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előzetes eljárást folytató bírói tanácsa megállapította, hogy Magyarország nem teljesítette az ICC-t alapító Római Statútumból fakadó kötelezettségét, amikor nem működött együtt a bírósággal az országba látogató Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök letartóztatásának ügyében. A testület ezért az ügyet a bíróság munkájában részes tagállamok közgyűlése elé terjeszti – derül ki a három bíróból
- Az AI megvizsgálta és véleményezte a dpk.hu-tA Harcosok klubja mellé, vagy helyett, vagy csak úgy, Orbán Viktor új „fegyvere” a Digitális Polgári Körök beindítása. Mi ez? A Digitális Polgári Körök egy július végén indított kormányközeli digitális kezdeményezés, melyet Orbán Viktor Tusványoson jelentett be. Célja: létrehozni egy „digitális polgári erőt”, amely online térben is megvédi a magyar kultúrát, nyelvet és identitást a
- FeGyőr szerint felkelés leszFeket Győr András úgy gondolja, ha a Fidesz megpuccsolja a választásokat, akkot Magyarországon felkelés lesz. Az AI segítségével értelmezzük a lehetőségeket. Ez a forgatókönyv – tehát hogy a kormány a háborús helyzetre hivatkozva elhalasztja a 2026-os választásokat – jogi, politikai és társadalmi szempontból is rendkívül súlyos lépés lenne, és lényegében a demokratikus rendszer felfüggesztésének minősülne.
- Távozik a V-Híd vezérigazgatója – Lázár, kifizetési botrány és egy érinthetetlennek hitt birodalom repedéseiJúlius 28-i hatállyal távozik a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló V-Híd Zrt. vezérigazgatója, Sárváry István. A vezetői székbe ideiglenesen Deák Gábor, a ZÁÉV és a Fejér-B.Á.L. Zrt. irányítója ül, aki már eddig is tagja volt a cég igazgatóságának. Az új vezérigazgatót később nevezik ki. A hivatalos indoklás szerint közös megegyezéssel történik a váltás, ám a háttérben
Egy hozzászólás
Ez most komoly?