Főoldal / Friss hírek / Kisiklott 2

Kisiklott 2

Vitézy Dávid hivatalosan is átvette a közlekedési tárca vezetését, azonban első miniszteri napját máris egy súlyos vasúti baleset árnyékolta be. A politikus Facebook-bejegyzésében közölte: éppen Lázár Jánostól vette át a minisztérium irányítását, amikor értesítették a Békés InterCity gyomai kisiklásáról.

A balesetben két ember sérült meg.

„A kisiklott vonaton 1 fő könnyű, 1 fő súlyos személyi sérülést szenvedett. Jobbulást kívánok a sérülteknek!” – írta Vitézy.

A tájékoztatás szerint a Katasztrófavédelem minden utast biztonságban kimenekített a szerelvényről. A helyreállítás azonban hosszabb időt vehet igénybe, mivel a pálya jelentősen megsérült.

„Várhatóan a következő 48 órában zajlik a kocsik visszahelyezése, és a jelentősen sérült pálya helyreállítása.”

Vitézy Dávid azt is közölte, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a szerelvény jelentősen túllépte a váltón megengedett sebességet. Kiemelte ugyanakkor: a 2017-ben uniós forrásból felújított pálya rendelkezik olyan modern vonatbefolyásoló rendszerrel, amely képes lett volna megakadályozni a balesetet.

A probléma szerinte az volt, hogy a mozdonyon nem működött az ehhez szükséges fedélzeti rendszer.

„Nincs meg az a fedélzeti számítógép, melynek segítségével a sebességtúllépés esetén azonnal központilag be lehetne avatkozni és lelassítani a vonatot” – fogalmazott.

A közlekedési miniszter szerint ez a hiányosság régóta ismert volt. Bejegyzésében azt írta: a Közlekedésbiztonsági Szervezet már 2022 decemberében figyelmeztette az akkori minisztériumot a probléma megoldásának szükségességére, de állítása szerint nem történt előrelépés.

Vitézy élesen bírálta az előző kormányzat közlekedéspolitikáját is. Szerinte nemcsak a biztonsági rendszerek fejlesztése maradt el, hanem az InterCity-flotta korszerűsítése is.

„Az új InterCity kocsik beszerzését szintén 2022 végén állította le a ma leköszönt miniszter – ez a feladat is ránk vár.”

A politikus szerint a történtek világosan mutatják, hogy sürgős fejlesztésekre van szükség a magyar vasútnál.

„A vasútrombolás helyett a vasútfejlesztés korszaka kell, hogy következzen végre.”


Címkézve:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Gasztronómia

  • Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben?

    MegosztomIsmerős a helyzet? Megveszed a gyönyörű húst, órákig sütöd a sütőben, a végeredmény mégis rágós, száraz, és leginkább egy cipőtalpra emlékeztet. A hús sütése nem szerencsejáték, hanem színtiszta kémia és The post Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben? appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Szaftos sertéspörkölt recept – Így lesz tökéletesen sűrű a szaftja

    MegosztomNincs ötleted, mit főzz ma ebédre? A klasszikus, szaftos sertéspörkölt a magyar konyha egyik legnagyobb királya, ám sokan elkövetik azt a hibát, hogy a szaftja híg marad, a hús pedig The post Szaftos sertéspörkölt recept – Így lesz tökéletesen sűrű a szaftja appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés

    MegosztomKell olaj a vízbe tésztafőzéskor? Röviden: nem kell. Sőt, inkább ne tegyél bele. Miért nem jó az olaj? Sokan megszokásból öntenek egy kis olajat a főzővízbe, de ennek valójában nincs The post Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés appeared first on Mit főzzek ma?.