Home / Hírterjesztő / Idén csupán három napos lesz a Gyerek Sziget

Idén csupán három napos lesz a Gyerek Sziget

Idén csupán három napon át, június 16-tól 18-ig várja a családokat a Generali Gyerek Sziget, ahol koncertekkel, bábszínházzal, vetélkedőkkel, sport programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat a budapesti Hajógyári szigeten.

    Az ingyenes családi fesztivál Halász Judit koncertjével idul, majd olyan népszerű előadók lépnek még fel a Nagyszínpadon, mint az Apacuka együtes vagy Gryllus Vilmos – közölték a szervezők az MTI-vel.
    A gyerekek Kukutyinban megismerhetik a régi szakmákat és megnézhetik mit csinál például a takács, a csizmadia, a mézesbábos vagy a kalapos. Aki a falusi élet mellett a vidék állataival is megismerkedne, azt az Állatsimogató várja, a Kézműves Palotában pedig nyári ajtódíszeket, koronát vagy textilképet lehet majd készíteni.
    A Gyerek Paradicsomban a környezettudatosság kerül a középpontba, így lehet kertészkedni, ültetni, fűszerekkel és madarakkal ismerkedni, természetes anyagokkal kézműveskedni, de a sziget élővilágát is bemutatják majd egy természetjáró séta keretében. A nemzetközi Duna Naphoz kapcsolódóan a folyó élővilágáról is tartanak előadást a szakemberek.
    A cserkésztáborban ügyességi és akadálypályával, kézműves és mesefoglalkozással készülnek, a kezes-lábas játszóházban biciklivel hajtott élményjátékokat lehet kipróbálni.
    Az aktívabb programok kedvelőit a Sport- és Kalandparkban, vagy a Karamella Cirkuszvilágában várják.
    A kisebb gyereknek és szüleiknek pedig a Babajátszóházban készülnek fejlesztőprogramokkal, tanácsadással és játszósarokkal


Gasztronómia

  • Képviselőfánk

    Megosztom(90 perc: 6 adag) Hozzávalók: A fánkokhoz: A VANÍLIAKRÉMHEZ: A KRÉM TETEJÉRE: 3 dl habtejszín ELKÉSZÍTÉSE: Egy 3 literes fazékba 2 dl vizet öntünk és hozzáadjuk a zsírt, a csipet The post Képviselőfánk appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tócsni recept

    MegosztomHozzávalók: (Opcionális: kevés majoránna vagy aprított petrezselyem) Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, majd finomra lereszeljük. Ha nagyon levet ereszt, a levét kissé kinyomkodhatjuk, de nem kell teljesen szárazra. Hozzáadjuk az összezúzott The post Tócsni recept appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

    MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.