Ma visszavettük a II. kerület jogos tulajdonát, a Marczibányi Téri Sportcentrum területét az MNB-s céghálótól
MInt már bizonyára sokan tudják, a hírekből jól ismert MNB-alapítványokhoz köthető cég díjfizetés nélkül használta a Marczibányi téri sportcentrum közcélú sportpályáit. Egy fillér bérleti díjat nem fizettek, így mostanra több száz millió forinttal tartoznak a II. kerületnek, amit nem akarnak kifizetni, és eddig a területet sem adták vissza.
A visszavétel során derült ki, hogy nemcsak a vállalt fejlesztéseket nem végezték el, hanem a centrum biztonságos üzemeltetéséhez szükséges alapvető feltételek is hiányoznak.
Kollégáink már ma elkezdenek dolgozni az élet- és balesetveszély elhárításán az érintett területeken, illetve ahol ez több időt vesz igénybe, ott le kell zárnunk a sportcentrumot.
A focipálya és futópálya használható lesz, de sajnos több pálya és a sportcentrum épületének egy része nem felel meg a biztonságos használat előfeltételeinek.
Az átvétel idején látottak alapján felmerül a gondatlan veszélyeztetés gyanúja, ami miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk.
Október 20-án, hétfőn 16.30-tól tájékoztatót tartunk az eddigi bérlőknek a helyszínen, majd ezt követően várunk minden érdeklődőt a sportcentrum parkolójánál.
Mivel az eddigi területhasználó többszöri felszólítás ellenére sem adott tájékoztatást arról, kik és milyen feltételek mellett voltak jelen bérlőként a sportcentrum területén, ezért kérünk minden érintettet, jelentkezzenek a marczisport@masodikkerulet.hu címen!
A terület visszavétele ma megtörtént, de továbbra is küzdünk az elmaradt bérleti díjért a bíróságon.
Ezzel együtt is abban bízunk, hogy hamarosan újra teljes egészében szolgálhatja a sportcentrum a II. kerületieket.
- 16 év mérlege: mit hozott a Fidesz gazdaságpolitikája – és mi lett az ára?A magyar gazdaság 2010 óta egyetlen, hosszú kormányzati korszak alatt alakult. Ez önmagában ritka helyzet Európában: kevés példa van arra, hogy ugyanaz a politikai erő ennyi ideig, ilyen mélységben tudja formálni az adórendszert, az állam szerepét, a jegybank működését és a beruházási irányokat. A kérdés ezért nem az, hogy „jó volt-e vagy rossz”, hanem az,
- Tarr Béla – A magyar filmművészet örökségeElhunyt Tarr Béla, a magyar és az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotója. Filmjei nem a cselekmény gyors sodrásáról, hanem az időről, a létezés súlyáról és az emberi sorsok lassú kibomlásáról szóltak. Munkásságával világszerte újragondoltatta, mit jelent a film mint művészeti forma – és mit jelent szembenézni azzal, amiről a mozi többnyire hallgat. Tarr Béla,
- Mire lett volna elegendő 18 milliárd euró?Íme egy aktuális, ellenőrzött és nemzetközi forrásokra támaszkodó összefoglaló arról, mennyi EU-pénzt nem kap meg jelenleg Magyarország — és nagy vonalakban mire lenne elegendő ez az összeg: Mennyi EU-forrást nem kap meg Magyarország? Az Európai Bizottság továbbra is felfüggesztett forrásokat tart Magyarország számára, elsősorban a jogállamisági aggályok miatt. A legfrissebb uniós jelentések szerint körülbelül 18
- Amikor a karácsony bevásárlókocsiban érkezikDecemberben mindig van egy pont, amikor az ember megáll a bolt közepén, a kosár félig tele, a feje pedig teljesen. Villognak az akciók, szólnak a karácsonyi dalok, és mintha minden arra suttogna: még nem elég, még kell valami, még egy ajándék, még egy csomag. Ilyenkor könnyű elhinni, hogy a karácsony a vásárlásról szól, a dobozokról,
- Közpénz, kommunikáció és felelősség – ez ma a kormányzás Magyarországon?Az elmúlt hetek eseményei nem elszigetelt ügyek, hanem ugyanabba az irányba mutató jelek. Közpénzből vásárolt nyuszimotorokat osztogatnak fideszes politikusok saját arcukkal és Facebook-oldalukon, miközben százmilliárdok sorsa tisztázatlan, a kórházak állapota siralmas, a gyermekvédelem válságban van, a politikai kommunikáció pedig egyre inkább a támadásokról, nem a válaszokról szól. A nyuszimotorok ügye önmagában nem lenne ügy. De























