Főoldal / Gasztronómia / Visszatért a nyúlhús a magyar tányérokra: nagy sikerrel zárult az első Európai Nyúlhús Napok

Visszatért a nyúlhús a magyar tányérokra: nagy sikerrel zárult az első Európai Nyúlhús Napok

Európai Nyúlhús Napok

Hatalmas érdeklődés kísérte az első alkalommal megrendezett Európai Nyúlhús Napokat, amelyet 2025. október 4–5. között tartottak országszerte. A gasztronómiai programsorozat célja, hogy emlékeztesse a magyar fogyasztókat a mára elfeledetté vált, ám a magyar konyhában az ősidőktől szereplő nyúlhús sokoldalúságára, egészségességére és gasztronómiai értékeire.

A két nap alatt összesen 32 étterem vett részt a kezdeményezésben, az ország szinte minden tájáról – Budapestről, Debrecenből, Egerből, Nyíregyházáról, Szekszárdról, Kaposvárról, Pécsről és a Balaton-felvidékről, valamint több kisebb település, például Zengővárkony, Palkonya, Szálka vagy Lajoskomárom is részt vett az akcióban, aminek köszönhetően a program valódi országos gasztronómiai összefogássá vált.

Az éttermek vendégei modern és friss tálalásban olyan kreatív és különleges nyulas fogásokat kóstolhattak, mint a rozmaringos nyúlcomb vadasan, a feketeerdő sonkába göngyölt nyúlgerinc, a nyúlragus rizottó vagy a klasszikus nyúl erőleves. A felvonultatott fogások segítettek újraértelmezni a nyúlhúst, mint könnyen elérhető, egészséges alapanyagot, ami az ünnepekre és a hétköznapokra egyaránt kiváló választás.

Sikeres kóstoltatás a hétvégén
A programsorozatot október 17-én egy különleges, öt pest megyei bevásárlóközpontban zajló kóstoltatás követte, ahol összesen kétezer nyúlhúsos falatkát kínáltak az érdeklődőknek. A kétféle ínyenc kóstoló – kakukkfüves tépett nyúlpástétom füge chutney-val, illetve tárkonyos tépett nyúlpástétom tormahabbal és aszalt vörösáfonyával tésztaágyon – igazi közönségkedvencnek bizonyult, a vásárlók nyitottan és örömmel fogadták a nem mindennapi gasztronómiai élményt.

A tapasztalatok egyértelműen arra engednek következtetni, hogy van érdeklődés a minőségi, kreatívan elkészített nyúlhúsos fogások iránt Magyarországon.

A nyúlhús reneszánsza – egészséges, finom, európai
A Nyúl Terméktanács és a spanyol INTERCÚN szakmai partnerségével, valamint az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló eseménysorozat egy hároméves kampány első állomása, melynek célja, hogy visszaemelje a nyúlhúst a mindennapi és az ünnepi magyar konyha alapanyagai közé. A nyúlhús allergén- és zsírmentes, könnyen emészthető, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, és kiválóan alkalmazkodik a magyar konyha ízvilágához.


  • Túrós csusza – ahogy én készítem
    Nincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. A tésztát sós, lobogó vízben 11 percig főzöm. Közben a szalonnát apró kockákra vágom, és lassan kisütöm. A pörcöt félreteszem, de a kisült zsírt véletlenül sem öntöm ki – annak még fontos feladata lesz. Előkészítem a rögös túrót, és amikor a tészta elkészült, leszűröm. Jöhet
  • Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben?
    Ismerős a helyzet? Megveszed a gyönyörű húst, órákig sütöd a sütőben, a végeredmény mégis rágós, száraz, és leginkább egy cipőtalpra emlékeztet. A hús sütése nem szerencsejáték, hanem színtiszta kémia és fizika. Ma egy olyan fokhagymás-sörös tarját készítünk el, ami szinte szétolvad a szádban, és közben átvesszük azokat a mesterfogásokat, amikkel bármilyen húst omlóssá varázsolhatsz. A
  • Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés
    Kell olaj a vízbe tésztafőzéskor? Röviden: nem kell. Sőt, inkább ne tegyél bele. Miért nem jó az olaj? Sokan megszokásból öntenek egy kis olajat a főzővízbe, de ennek valójában nincs haszna: Mit kell helyette csinálni? Ha nem akarod, hogy összeragadjon: Mikor lehet mégis értelme? Egyetlen kivétel, ha leszűrés után nem azonnal használod fel (pl. salátához),
  • Húsvéti kalács – a hagyományos ünnepi recept
    A húsvéti asztal egyik legfontosabb eleme a frissen sült kalács, amely sonkával, tojással és tormával együtt kerül az ünnepi asztalra. A puha, foszlós tészta illata sok családban a húsvéti készülődés egyik legszebb pillanata. Az alábbi recept egy klasszikus, hagyományos házi húsvéti kalács, amelyet bárki elkészíthet. Hozzávalók Elkészítés Húsvéti tipp A friss kalács kiváló: Sokan egy
  • Házias ízek, friss fogások – különleges élmény a Rendezvényház Ecséden
    Ecséden egy olyan különleges hely várja a vendégeket, ahol a rendezvények nem csupán jól szervezettek, hanem valódi kulináris élményt is nyújtanak. Az ecséden működő rendezvényház egyik legnagyobb előnye, hogy a felszolgált ételek helyben készülnek, frissen, házias ízekkel, gondosan válogatott alapanyagokból. A legtöbb rendezvényhelyszín ma már külső cégtől rendeli az ételt, ami gyakran kompromisszumokkal jár: hosszú

Gasztronómia

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.