Legnézettebb

Video

További lista

    Szerkesztői ajánló

    • All
    • Kegyelet
    • Politika
    More

      Február 19-én, 14 óra 30 perckor vesznek végső búcsút Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznőtől és rendezőtől a Farkasréti temetőben. A színház örökös tagja 81 éves korában, január 28-án hunyt el, hosszan tartó betegség után – írja a kegyelettel.hu temetkezési szakportá...

      81 éves korában elhunyt Voith Ági, Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes és kiváló művész. A halálhírt férje, Bodrogi Gyula, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze erősítette meg. A művésznő hosszan tartó, súlyos betegség után, 2026. január 28-án, hajnalban huny...

      Megnézem

      Kegyeleti tartalom

      Budapest magazin

      • Előkerült Pesty László – lezárt ügy, nyitva maradó kérdések

        Eltűnt. Keresték. Majd előkerült. A hivatalos történet ennyiben összefoglalható. A valóság azonban – ahogy az lenni szokott – jóval árnyaltabb. Néhány nappal ezelőtt még körözés volt érvényben Pesty László, dokumentumfilmes, közéleti szereplő ellen. A rendőrség eltűnt személyként kezelte az ügyet, a sajtó pedig – részben információhiányban – találgatni kezdett. Majd hirtelen jött a közlés: jelentkezett, The post Előkerült Pesty László – lezárt ügy, nyitva maradó kérdések appeared first on Budapest 24.

      Gasztronómia

      • Bögrés fánk

        Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.

      Szponzorált tartalom

      • Több
      • 19 vármegye
      • Budapest
      • Deutsch
      • Digitális történelem
      • Dr. Suha György Afrika
      • Egészségügy
      • Életmód-Divat
      • Friss hírek
      • Gasztronómia
      • Gazdaság
      • Hírterjesztő
      • Kegyelet
      • Kerületi krónikák
      • Közélet
      • Közlemények
      • Külföld
      • Kultúra
      • Megkérdeztük az AI-t
      • MR3.HU hiradó
      • Oldalaink
      • Önkormányzati közlemények
      • Police
      • Politika
      • Röviden
      • Szilánkok
      • Szponzorált tartalom
      • Tudomány-Technika
      • Videósarok
      More

        Gasztronómia

        • Több
        • 19 vármegye
        • Budapest
        • Deutsch
        • Digitális történelem
        • Dr. Suha György Afrika
        • Egészségügy
        • Életmód-Divat
        • Friss hírek
        • Gasztronómia
        • Gazdaság
        • Hírterjesztő
        • Kegyelet
        • Kerületi krónikák
        • Közélet
        • Közlemények
        • Külföld
        • Kultúra
        • Megkérdeztük az AI-t
        • MR3.HU hiradó
        • Oldalaink
        • Önkormányzati közlemények
        • Police
        • Politika
        • Röviden
        • Szilánkok
        • Szponzorált tartalom
        • Tudomány-Technika
        • Videósarok
        More
          Elolvasom

          Ezt is olvasd el!

          Finnország úgy döntött, lezárja határait a szomszédos Oroszországgal, miután az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt az illegális határátlépők száma. A bevándorlók furcsa módon mind a Közel-Keletről és Afrikából érkeztek – biciklin és meglehetősen hiányos öltözetben. Helsinki azzal vádolja Moszkvát, hogy ők csempészik az embereket a határra, hogy így gyakoroljanak nyomást a már NATO-tag Finnországra. A Deutsche Welle...

          Pozsony, november 23. (TASR) – A pozsonyi rendőrség a Duna partján végzett beavatkozást, mivel az egyik kikötött hajó süllyedni kezdett. A hajón nem tartózkodik senki – tájékoztatott a rendőrség a közösségi médiában – írja a teraz.sk A helyszínen rendőrök, tűzoltók, valamint az Orszá...

          A Tatai Vadlúd Sokadalom számos izgalmas programmal várja az érdeklődőket. Az esemény első napján, november 29-én, pénteken, 17 órától a tatabányai amatőrcsillagász klub és a TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum szakemberei tartanak előadást az őszi csillagos égbolt látványosság...

          Havas Henrik Facebook

          Budapesti közélet – Havas Henrik sokak által szeretett és legalább annyira utált TV-s személyiség, aki azért már tett le dolgokat az asztara, eljutott odáig, hogy bocsánatot kérjen a maga módján. Hogy kitől? Azt közösségi oldalán fejtette ki: Életem fontos fordulóponthoz érkezett. Al...

          Dubicsány karácsonyfa

          Hétfőn a parlament elé érkezik az ország karácsonyfája és ha érdekel térképet is kapsz arról, hogy merre szállítják, sőt nézheted is. A fa 20 méter magas és a Borsod vármegyei Dubicsányból származik. „Szeretnénk, ha advent és karácsony idején sokan örömüket lelnék ebben a csodálatos ...

          A kórházak és az egészségügy után, most Magyar Péter a gyermekvédelmet vette célba. Közösségi oldalán intézett bejegyzésében a Fejér vármegyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság volt vezetőjét faggatta volna. Azonnali válaszokat várok az orbáni gyermekvédelem vezetőjétől! Ismerjék m...

          Csaknem 800 kilogrammnyi vágott dohányra bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen – tájékoztatta a hatóság bevetési igazgatósága kedden az MTI-t. Közleményükben azt írták, a pénzügyőrök a település egyik lakóházát ellen...

          1...4748495051...82

          Gasztronómia

          • Bögrés fánk

            Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.

          • Képviselőfánk

            Megosztom(90 perc: 6 adag) Hozzávalók: A fánkokhoz: A VANÍLIAKRÉMHEZ: A KRÉM TETEJÉRE: 3 dl habtejszín ELKÉSZÍTÉSE: Egy 3 literes fazékba 2 dl vizet öntünk és hozzáadjuk a zsírt, a csipet The post Képviselőfánk appeared first on Mit főzzek ma?.

          • Tócsni recept

            MegosztomHozzávalók: (Opcionális: kevés majoránna vagy aprított petrezselyem) Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, majd finomra lereszeljük. Ha nagyon levet ereszt, a levét kissé kinyomkodhatjuk, de nem kell teljesen szárazra. Hozzáadjuk az összezúzott The post Tócsni recept appeared first on Mit főzzek ma?.