Legnézettebb

Video

További lista

    Szerkesztői ajánló

    • All
    • Kegyelet
    • Politika
    More

      Botka László, Szeged polgármestere közösségi oldalán reagált egy ellenzéki megszólalásra, amely szerinte végre megértette Szeged politikai és közösségi üzenetét. A városvezető bejegyzésében saját, immár több mint két évtizedes polgármesteri munkáját az egyenlőség és a befoga...

      Megnézem

      Kegyeleti tartalom

      Budapest magazin

      • Tényleg nem tudták milyen szerelvények érkeznek majd Kínából

        A Keleti pályaudvar felújítása mintegy 300 millió forintos többletköltséggel járhat, miután kiderült: a Budapest–Belgrád vasútvonalra érkező kínai gyártású vonatok műszaki kialakítása nem illeszkedik a meglévő peronmagassághoz. A problémát nem a járművek átalakításával, hanem a peronok megemelésével oldják meg. Az ügy nem önmagában az összegről szól, hanem arról, hogyan derülhet ki egy alapvető kompatibilitási kérdés csak The post Tényleg nem tudták milyen szerelvények érkeznek majd Kínából appeared first on Budapest 24.

      Gasztronómia

      • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

        MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.

      Szponzorált tartalom

      • Több
      • 19 vármegye
      • Budapest
      • Deutsch
      • Digitális történelem
      • Dr. Suha György Afrika
      • Egészségügy
      • Életmód-Divat
      • Friss hírek
      • Gasztronómia
      • Gazdaság
      • Hírterjesztő
      • Kegyelet
      • Kerületi krónikák
      • Közélet
      • Közlemények
      • Külföld
      • Kultúra
      • Megkérdeztük az AI-t
      • MR3.HU hiradó
      • Oldalaink
      • Önkormányzati közlemények
      • Police
      • Politika
      • Szilánkok
      • Szponzorált tartalom
      • Tudomány-Technika
      • Videósarok
      More

        Gasztronómia

        • Több
        • 19 vármegye
        • Budapest
        • Deutsch
        • Digitális történelem
        • Dr. Suha György Afrika
        • Egészségügy
        • Életmód-Divat
        • Friss hírek
        • Gasztronómia
        • Gazdaság
        • Hírterjesztő
        • Kegyelet
        • Kerületi krónikák
        • Közélet
        • Közlemények
        • Külföld
        • Kultúra
        • Megkérdeztük az AI-t
        • MR3.HU hiradó
        • Oldalaink
        • Önkormányzati közlemények
        • Police
        • Politika
        • Szilánkok
        • Szponzorált tartalom
        • Tudomány-Technika
        • Videósarok
        More
          Elolvasom

          Ezt is olvasd el!

          Immár 11. éve került megrendezésre a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány országos kreatív gyerekpályázata, melyre nemcsak az országból, de a határon túlról is érkeztek pályázó gyerekek. Az idei gyerekpályázathoz több, mint 3.600 gyerek csatlakozott, mely idén is „Az út a boldogsághoz” nemzetközi kampány keretén belül került megrendezésre. A pályázat célja idén is az volt, hogy...

          Egy kétemeletes épület második emeleti lakásában berendezési tárgyak kaptak lángra. A helyszínre két gépjárműfecskendőt, illetve egy magasból mentő szert riasztott a fővárosi műveletirányítás. A tűzoltók egy vízsugárral eloltották a tüzet....

          Orbán Viktor egy nagy magyar-amerikai megállapodást szeretne kötni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel – a miniszterelnök erről a TV2-nek adott, vasárnap este sugárzott interjúban beszélt. Van egy-két dolog, amit a mostani amerikai kormányzat elrontott, például a kettős adóz...

          Mackenzie Elizabeth Michalski Fotó: Facebook/Nicholas Michalski

          A VI. kerületi nyomozók 24 órán belül elfogták azt az ír állampolgárságú férfit, akit egy amerikai nő megölésével gyanúsítanak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eltűntként körözött egy 31 éves amerikai állampolgárságú nőt, aki turistaként érkezett Magyarországra, és egy budapesti szórakozó...

          Nyugdíj 2025

          A kormány tavasszal arra számított, hogy jövőre 7,6%-kal emelkedik a dolgozók jövedelme, ami azt is jelenti, hogy 2025-ben tovább folytatódhat a nyugdíjak lemaradása a fizetésekkel szemben. Erről legutóbb Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapítója és a Portfolio On The Oth...

          magyar Watergate botrány

          A magyar Watergate botrány, lehallgatás, titkos felvételek készítése és Vogel Evelin féle felvételek. „Ma délután 16.00 órától rendkívüli sajtótájékoztatót valamint Fb- és Youtube-élőt tartok a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb politikai botránya kapcsán” – írta Facebookon&...

          Több mint száz szakmának és ezer pozíciónak, valamint számtalan fejlődési lehetőségnek adnak teret Kőbánya meghatározó munkáltatói, amelyek immár második alkalommal rendezik meg a Kőbányai SzakmaFesztet november 13-án. A Kőbányai SzakmaFeszt nem csupán állásbörze, hanem a vállalati, az üzl...

          A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2024. november 21-én (csütörtökön) 17 és 20 óra között közmeghallgatást tart. Helyszín: Óbudai Egyetem, Budapest, Tavaszmező u. 14-18. G. épület F17 előadóterem A helyszín akadálymentes. A közmeghallgatás előtt,...

          A szervezett és ajánlott szűréseken való részvétel ingyenes, és életet menthet! November 16-án, szombaton 8 és 14 óra között ismét ingyenes szűrőszombat lesz a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban, ahol több szakterület szűrővizsgálata várja az érdeklődőket. Helyszín: Buda...

          Ismét megváltoztatta a nevét Rogán Cecília, derül ki a cégadatbázisból. Ezúttal egy olyan verziót rakott össze, amelyben egykori férje, Rogán Antal, és mostani férje, Szendrei Dániel vezetékneve is szerepel, a saját leánykori vezetékneve viszont nem – írja a 444.hu Vajon milyen lelki...

          1...4647484950...79

          Gasztronómia

          • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

            MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.

          • „World of Nobu” Budapest

            MegosztomIdén ősszel különleges mérföldkőhöz érkezik a hazai gasztronómia egyik legkiemelkedőbb szereplője: 15 éves a NOBU Budapest! A Michelin-ajánlott étterem október 3-án és 4-én két exkluzív „World of Nobu” Omakase vacsorával, The post „World of Nobu” Budapest appeared first on Mit főzzek ma?.

          • Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül)

            MegosztomRakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) 4 adaghoz 🛒 Hozzávalók: 👩‍🍳 Elkészítés lépésről lépésre: 1. A rizst előfőzzük 2. A kelkáposztát előkészítjük 3. A húsos ragu elkészítése 4. Rétegezés 5. The post Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) appeared first on Mit főzzek ma?.