Legnézettebb

Video

További lista

    Szerkesztői ajánló

    • All
    • Kegyelet
    • Politika
    More

      Botka László, Szeged polgármestere közösségi oldalán reagált egy ellenzéki megszólalásra, amely szerinte végre megértette Szeged politikai és közösségi üzenetét. A városvezető bejegyzésében saját, immár több mint két évtizedes polgármesteri munkáját az egyenlőség és a befoga...

      Megnézem

      Kegyeleti tartalom

      Budapest magazin

      • Tényleg nem tudták milyen szerelvények érkeznek majd Kínából

        A Keleti pályaudvar felújítása mintegy 300 millió forintos többletköltséggel járhat, miután kiderült: a Budapest–Belgrád vasútvonalra érkező kínai gyártású vonatok műszaki kialakítása nem illeszkedik a meglévő peronmagassághoz. A problémát nem a járművek átalakításával, hanem a peronok megemelésével oldják meg. Az ügy nem önmagában az összegről szól, hanem arról, hogyan derülhet ki egy alapvető kompatibilitási kérdés csak The post Tényleg nem tudták milyen szerelvények érkeznek majd Kínából appeared first on Budapest 24.

      Gasztronómia

      • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

        MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.

      Szponzorált tartalom

      • Több
      • 19 vármegye
      • Budapest
      • Deutsch
      • Digitális történelem
      • Dr. Suha György Afrika
      • Egészségügy
      • Életmód-Divat
      • Friss hírek
      • Gasztronómia
      • Gazdaság
      • Hírterjesztő
      • Kegyelet
      • Kerületi krónikák
      • Közélet
      • Közlemények
      • Külföld
      • Kultúra
      • Megkérdeztük az AI-t
      • MR3.HU hiradó
      • Oldalaink
      • Önkormányzati közlemények
      • Police
      • Politika
      • Szilánkok
      • Szponzorált tartalom
      • Tudomány-Technika
      • Videósarok
      More

        Gasztronómia

        • Több
        • 19 vármegye
        • Budapest
        • Deutsch
        • Digitális történelem
        • Dr. Suha György Afrika
        • Egészségügy
        • Életmód-Divat
        • Friss hírek
        • Gasztronómia
        • Gazdaság
        • Hírterjesztő
        • Kegyelet
        • Kerületi krónikák
        • Közélet
        • Közlemények
        • Külföld
        • Kultúra
        • Megkérdeztük az AI-t
        • MR3.HU hiradó
        • Oldalaink
        • Önkormányzati közlemények
        • Police
        • Politika
        • Szilánkok
        • Szponzorált tartalom
        • Tudomány-Technika
        • Videósarok
        More
          Elolvasom

          Ezt is olvasd el!

          Szponzorált tartalom A közlekedési balesetek, szabálysértések és büntetőeljárások sokszor váratlanul érik az embert. Egy rossz pillanat, egy figyelmetlenség vagy egy félreértett közlekedési szituáció komoly következményekkel járhat. Ilyen esetekben elengedhetetlen, hogy egy tapasztalt ügyvédi iroda Dabason vagy más település jogi szakértője nyújtson támogatást. Milyen ügyekben segít egy közlekedési ügyvéd? Szabálysértési és büntetőeljárások Egy közlekedési ügyvéd képviseletet...

          V. Naszályi Márta kerületünk polgármestere a Facebook oldalán jelentette be, hogy idén újraindul a polgármester választáson. V. Naszályi Márta (Váradiné Naszályi Márta), (Budapest, 1970–) táj- és kertépítész mérnök, pszicho- és bibliodráma-vezető, politikus, I. kerületi önkormányzati képvi...

          Bödőcs Tibor humorista, akit már sokan, ha nem mindenki, Hofi méltó utódjának tartanak egy rövid videóban közölte szokásosan telibe találó véleményét az egész kuplerájról. Nem kell ehhez hosszabb felvezető. A videó Bödőcs Tibor Prímszámok hóesésben című új könyve alapján készült....

          Japán szökőárriadót adott ki, miután a Richter-skála szerinti 7,6-os földrengés rázta meg a középső régiót – írja a BBC és több videót is közölt az eseményről. Egy sor földrengés sújtotta a közeli területeket is, több part menti prefektúra lakóinak evakuálást kértek. A japán NHK műso...

          2024. január 1-től  fizetőssé válik mintegy 230 kilométernyi olyan magyarországi sztrádaszakasz, amelynek használatáért eddig nem kellett fizetni. A teljes M0-ás körgyűrű (déli és keleti szektor, Megyeri híd)a Békés vármegyei autópálya-szakaszok (M44)a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei a...

          A felmérések szerint a magyar lakosság az népszámlálás idején nem nagyon akaródzott bevállalni felekezeti hovatartozását, de nem ez hozta magával vidéki viszonylatban a keresztény hit visszaszorulását. A vidék Magyarországán érte a legdrámaibb veszteség a római katolikus egyházat címmel kö...

          Asztalos Árpád Az Egyensúly Intézet negyedévente megjelenő szegénységkutatásában azt vizsgálja, hogy a magyaroknak egyéni szinten mekkora összegre van szükségük a szűkös, az átlagos szintű, illetve a gondtalan élethez. A magyar kormány által folyamatosan propagált átlagkeresettel kapcsolat...

          Vagy nem. Nem tisztünk pálcát törni Cyrano felett, sem mellette kiállni, de az elmúlt években szinte divattá vált, hogy húsz egynéhány évvel az esetek után kerülnek napvilágra ezek a zaklatással kapcsolatos ügyek. Valóban évtizedek kellenek, hogy a sértettek előálljanak velük? Mos a franci...

          Még az EP frakcióin belül sem alakult ki egyetértés az európai szexipar szabályozásáról. Egyesek a skandináv modell eredményességére esküsznek, mások a buktatóira hívják fel a figyelmet – írja az index.hu „A tehetős férfiaknak a megtakarításukból van pénzük a szexre, a szegény nők pe...

          A Bors jelentette hálás olvasóinak, hogy Tóth Gabi, aki az utóbbi hónapokban szinte közellenség lett nem kislányával töltötte a Karácsonyt, hanem új párjával. Az énekesnő Facebook oldalán egy órája került fel néhány fotó, amin lányával ünnepel a fa alatt.  Mint az Krausz 24 óráig elérhető ...

          Szponzorált tartalom A Global Best Property Zrt. információi alapján elmondható, hogy a budapesti ingatlanárak rég voltak olyan magasak, mint napjainkban. Igaz ez a kiadó lakásokra, házakra, szobákra és lakrészekre is. Kik választják ezek valamelyikét? Miért emelkedtek a bérleti díjak az e...

          Nagy bajban a János kórház kardiológiai osztálya, ugyanis a 48 ágyból már csak 18 áll a kórház rendelkezésre. „Gyorsan még az ünnepek előtt bejelentette az Észak-budai Szent János Centrumkórház Kardiológiai Osztálya, hogy a jövőben nem tudja ellátni a II. kerületi betegeket. Legalábbis 202...

          A Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején. December 23-án, szombaton és 24-én, vasárnap a hétvégi menetrend szerint közlekednek a BKK járatai. December 24-én, szenteste 15 és 16 óra között indulnak az uto...

          A rendőrség ismeri a lövöldözés összes áldozatának kilétét, a sérültek között három külföldi is van – írja a lidovky.cz A rendőrség elővigyázatossági intézkedéseket hozott az iskolák és a könnyebb célpontok ellen. Konkrét fenyegetésről nincs információja – közölte az X közösségi olda...

          Péter Arold Magyarországra eddig nem volt jellemző az önálló, határozott Afrika-politika, november elején azonban a parlament is megszavazta, hogy a Magyar Honvédség önálló katonai misszió keretében akár 200 katonát küldjön a közép-afrikai Csádba. A katonai lehetőségekhez képest jelentős m...

          1...6263646566...79

          Gasztronómia

          • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

            MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.

          • „World of Nobu” Budapest

            MegosztomIdén ősszel különleges mérföldkőhöz érkezik a hazai gasztronómia egyik legkiemelkedőbb szereplője: 15 éves a NOBU Budapest! A Michelin-ajánlott étterem október 3-án és 4-én két exkluzív „World of Nobu” Omakase vacsorával, The post „World of Nobu” Budapest appeared first on Mit főzzek ma?.

          • Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül)

            MegosztomRakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) 4 adaghoz 🛒 Hozzávalók: 👩‍🍳 Elkészítés lépésről lépésre: 1. A rizst előfőzzük 2. A kelkáposztát előkészítjük 3. A húsos ragu elkészítése 4. Rétegezés 5. The post Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) appeared first on Mit főzzek ma?.