Legnézettebb

Video

További lista

    Szerkesztői ajánló

    • All
    • Kegyelet
    • Politika
    More

      Február 19-én, 14 óra 30 perckor vesznek végső búcsút Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznőtől és rendezőtől a Farkasréti temetőben. A színház örökös tagja 81 éves korában, január 28-án hunyt el, hosszan tartó betegség után – írja a kegyelettel.hu temetkezési szakportá...

      81 éves korában elhunyt Voith Ági, Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes és kiváló művész. A halálhírt férje, Bodrogi Gyula, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze erősítette meg. A művésznő hosszan tartó, súlyos betegség után, 2026. január 28-án, hajnalban huny...

      Megnézem

      Kegyeleti tartalom

      Budapest magazin

      • Előkerült Pesty László – lezárt ügy, nyitva maradó kérdések

        Eltűnt. Keresték. Majd előkerült. A hivatalos történet ennyiben összefoglalható. A valóság azonban – ahogy az lenni szokott – jóval árnyaltabb. Néhány nappal ezelőtt még körözés volt érvényben Pesty László, dokumentumfilmes, közéleti szereplő ellen. A rendőrség eltűnt személyként kezelte az ügyet, a sajtó pedig – részben információhiányban – találgatni kezdett. Majd hirtelen jött a közlés: jelentkezett, The post Előkerült Pesty László – lezárt ügy, nyitva maradó kérdések appeared first on Budapest 24.

      Gasztronómia

      • Bögrés fánk

        Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.

      Szponzorált tartalom

      • Több
      • 19 vármegye
      • Budapest
      • Deutsch
      • Digitális történelem
      • Dr. Suha György Afrika
      • Egészségügy
      • Életmód-Divat
      • Friss hírek
      • Gasztronómia
      • Gazdaság
      • Hírterjesztő
      • Kegyelet
      • Kerületi krónikák
      • Közélet
      • Közlemények
      • Külföld
      • Kultúra
      • Megkérdeztük az AI-t
      • MR3.HU hiradó
      • Oldalaink
      • Önkormányzati közlemények
      • Police
      • Politika
      • Szilánkok
      • Szponzorált tartalom
      • Tudomány-Technika
      • Videósarok
      More

        Gasztronómia

        • Több
        • 19 vármegye
        • Budapest
        • Deutsch
        • Digitális történelem
        • Dr. Suha György Afrika
        • Egészségügy
        • Életmód-Divat
        • Friss hírek
        • Gasztronómia
        • Gazdaság
        • Hírterjesztő
        • Kegyelet
        • Kerületi krónikák
        • Közélet
        • Közlemények
        • Külföld
        • Kultúra
        • Megkérdeztük az AI-t
        • MR3.HU hiradó
        • Oldalaink
        • Önkormányzati közlemények
        • Police
        • Politika
        • Szilánkok
        • Szponzorált tartalom
        • Tudomány-Technika
        • Videósarok
        More
          Elolvasom

          Ezt is olvasd el!

          Nobel-díjas tudomány az alapoknál – Richard Schrock professzor jelenlétével indul az építkezés. A XiMo megkezdte ipari léptékű metatézis katalizátorokat előállító üzemének építését a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Parkban. A német anyavállalat, a Verbio SE 27,7 millió eurós beruházása, valamint a magyar kormány 5,5 millió eurós támogatása révén megvalósuló új üzem jelentős előrelépést jelent az innovatív...

          A második világháború után a Julius Meinl üzlethálózat szovjet tulajdonba került, majd az 1950-es évek elején, az államosítás során, magyar állami tulajdonba vették. Ekkor hozták létre a Csemege Kereskedelmi Vállalatot, amely átvette az egykori Meinl üzleteket és infrastruktúrát. A Csemege...

          A szilveszter Magyarországon nemcsak az év végi ünnepek sorozatának záróakkordja, hanem egyben a néphagyományok és étkezési szokások kavalkádja is. Ezen az éjszakán számos babonás hiedelem szerint bizonyos ételek fogyasztása szerencsét és jólétet hozhat az elkövetkező évben. A legismertebb...

          Debrecen nemzetközi szintű extrémsport parkját az átadása óta eltelt 2 évben már 18 ezren látogatták meg. A tapasztalatok szerint a hobbi sportolók és a versenyzők körében is népszerű. Többen közülük a Debreceni Sportcentrum extrémsport szakosztályához tartoznak. Az egyesület idén várhatóa...

          Niedermüller Péter Mától, vagyis március 1-től nem Mácsai Pál az Örkény igazgatója. Furcsa ezt leírni. Amit az ember megszokott, amit szeretett, ami az élete része volt, attól mindig nehéz búcsúzni. Mácsai Örkény Színházának nemcsak a nézőteret estéről estére megtöltő közönség, hanem Erzsé...

          A Telex arról ír, hogy az ápolókat tömörítő Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezetként nem vesz részt a tüntetésen, a megoldást a tárgyalásban és az egyeztetésben látják. Az elmúlt hetekben kérdőívben szondáztatták meg 120 ezres tagságukat, ennek kiértékelése után döntöt...

          A dinoszauruszok korát mutatja be a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában nyíló új kiállítás, amely február közepétől március végéig látogatható. Az Őslény körút 16. 2025. február 14-től március 30-ig látogatható, vasárnaptól csütörtökig 10 órától 19 óráig, pénteken és szombaton, illet...

          Először játszottak Lovasberényen túl A Róna Művelődési ház fiatal színjátszói. Egy kedves településre, Sárszentágotára utaztak a lovasberényi kis színészeink, ahol az Indul a Bakterházat játszották. Nagyon büszkék voltunk rájuk, hiszen remekül helytálltak. Stáblista: Fotó: Kelemen Boglárka...

          1...3435363738...82

          Gasztronómia

          • Bögrés fánk

            Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.

          • Képviselőfánk

            Megosztom(90 perc: 6 adag) Hozzávalók: A fánkokhoz: A VANÍLIAKRÉMHEZ: A KRÉM TETEJÉRE: 3 dl habtejszín ELKÉSZÍTÉSE: Egy 3 literes fazékba 2 dl vizet öntünk és hozzáadjuk a zsírt, a csipet The post Képviselőfánk appeared first on Mit főzzek ma?.

          • Tócsni recept

            MegosztomHozzávalók: (Opcionális: kevés majoránna vagy aprított petrezselyem) Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, majd finomra lereszeljük. Ha nagyon levet ereszt, a levét kissé kinyomkodhatjuk, de nem kell teljesen szárazra. Hozzáadjuk az összezúzott The post Tócsni recept appeared first on Mit főzzek ma?.