Vitéz Kőbányai Arold Péter Számos országban, köztük Magyarországon is, november 1-én ünneplik Mindenszenteket, amely a katolikus egyház ünnepe. Ezen a napon a hívők emlékeznek meg az elhunyt szeretteikről és az elhunyt szentekről. A Mindenszentek ünnepének hagyományai és megemlékezési módj...
Egy meccsen két gólpassz. Ezért érdemes nézni a focit, főleg, ha egy magyar mutatja meg, hogyan is lehet azt játszani....
Az amerikai színészre Los Angelesi lakásának jaccuzijában találtak rá. Az elsődleges információk szerint idegenkezűségre mutató nyomokat nem találtak. Körülbelül egy évvel ezelőtt Perry sajtókörútra ment a Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című memoárja megjelenése után, amelyben beszé...
Arold Péter Orbán Viktor kényszeredett mozgás sorozatai ismertek már a sok-sok videón keresztül, melyekben tetten érhető néhány igen érdekes momentum. Orbán Putyinnal tárgyalt Kínában, ahol egyedüli EU-s ország vezetőjeként jelent meg. Ez a videó nem arról szól, hogy miről tárgyaltak, bár ...
Mint minden érthetetlen rendelet, általában az éj leple alatt kerül „napvilágra”, ahogy most a civilruhás miniszter rendelete is. Azt, nem tudjuk kinek a fejéből pattant ki, de a háborús helyzetre hivatkozva, a mai naptól bárki felvehet bármilyen, Magyarországon rendszeresített...
A kórházi fertőzések száma hosszú évek óta rendületlenül nő Magyarországon. A kórházak legalábbis évről évre egyre több esetet jelentenek: 2021-ben korábban elképzelhetetlenül sok, számítástól függően mintegy 16-21 ezer kórházi fertőzést azonosítottak, és az esetek csaknem fele halállal vé...
Nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv szabályainak az albán pékségek tésztái, az üzemeltető cégek pedig megkerülik a munkaügyi szabályokat – írja a Magyar Nemzet. – vette észre a Mandiner Septe József, a Magyar Pékszövetség elnökének kijelentését, aki a Spirit FM T...
Az első gázkazánok fontos mérföldkövet jelentettek a fűtési technológiában. A gázkazánok olyan eszközök, amelyekben gáz (általában ma már földgáz vagy propán-bután) ég, és a keletkező hőt használják fel a fűtésre vagy meleg víz előállítására. Az első modern gázkazánok megjelenése a 19. szá...
Lövöldözés zajára ébredtek pénteken hajnalban azok akik Hatvanban abban az utcában laktak, ahol a verekedés kitőrt. Két egymást jól ismerő roma család eset egymásnak péntek hajnalban Hatvan egyik utcájában. A két társaság botokkal, kardokkal és lőfegyverekkel felfegyverkezve rontottak egym...
Érdekes megközelítése a mi magyarok hősnek, amolyan magyar Robin Hoodnak tartott Rózsa Sándor története. Nagy Sándor írása, miben segítségére volt az Open Al A Rothschild betyár titka Dr. Edmund Armitage, az Oxford Egyetem világhírű történész professzora a British Library levéltárában felf...
A látássérültek közlekedését segíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fejlesztése: vasárnaptól a Rákóczi úton közlekedő buszok a megállókba érkezve – igény esetén – bemondják, melyik járat érkezett a megállóba, és melyik irányba közlekedik. A BKK vasárnapi közleménye sz...
A Sacher torta egy híres osztrák csokoládétorta, amelyet kettős csokoládémázzal borítanak. Itt van egy hagyományos Sacher torta recept: Hozzávalók: A tésztához: A töltelékhez: A csokimázhoz: Elkészítés: A fotó forrása a szamos.hu...
Megkérdeztük kérdeztük az Open Sky Pergola szakértőjét a terasz árnyékoló jelentőségéről. Az összefüggés egy jó ebéd és a terasz árnyékoló között az, hogy a terasz árnyékoló segít kényelmes körülményeket teremteni egy ebéd vagy bármilyen étkezési élmény számára, amelyet a teraszon vagy az ...
Arold Péter Az elmúlt napokban még nagyobb figyelmet kapott az izraeli légvédelem egyik kiemelt eleme, a Vaskupola. Ideje, hogy egy kis időt fordítsunk a működésére és a létének okára. A „Vaskupola” Izrael légvédelmi rendszerének neve. Hivatalosan „Iron Dome” néven ...
Modernizált józsefvárosi közösségi tér új kereskedelmi központja lesz az egymilliárd forintból felújított budapesti, Szigony utcai SPAR szupermarket. „Vállalatunk büszke arra, hogy egy-egy településen, fővárosi kerületben nem pusztán egy modern, széles választékot kínáló áruházként jelenik...













Méltóságteljes búcsúztatás személyre szabottan – napjaink érzékenységét és elvárásait figyelembe véve
















































