Az ősz beköszöntése nem csak a hűvösebb időjárást és a lehulló leveleket hozza magával, hanem azt is, hogy kevesebb időt tudunk tölteni a kertben vagy a teraszon. Azonban nem kell, hogy az ősz miatt elbúcsúzzunk a teraszunktól. Az intelligens teraszfedési megoldások segítségével az őszi id...
Nagy érdeklődés mellett zajlott az első kukorica fesztivál és falunap Padragkúton a Bányakertben szeptember 16-án.A szervező a Bányász Kulturális Egyesület, a Padragkúti művelődési ház valamint a Bányász Hagyományőrző Kör volt. A hagyományőrzők elnöke, Karnics Miklós kérdésünkre elmo...
Hiába van lakat alatt a korrupcióval megvádolt végrehajtó király, belül nem változott semmi. Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon. Az ingatlanok egész összértéke több mint 199 milliárd forint, az épületek többsége pedig 5 millió forintnál is keveseb...
Súlyos baleset történt vasárnap a börgöndi repülőnapon: egy kisrepülő egy személyautó közelében a földbe csapódott. Mindkét jármű kigyulladt. Két ember meghalt (ők valószínűleg a gépen ültek), három másik ember súlyos égési sérüléseket szenvedett (valószínűleg akik az autó közelében voltak...
A kormány néhány éve azt hangoztatta, hogy minden nagyobb településre új bölcsödéket akarnak. Most akkor hogy is van ez? Súlyos és embertelen csapást mért az Orbán-kormány a kisgyermekes családok jelentős részére a bölcsődei támogatás megszüntetésével – mondta a DK humán területekért...
Az Energiaügyi Minisztérium érdemben vizsgálja a Fidesz frakció kérését, a brüsszeli elvárásoktól eltérő elszámolási lehetőségeket a napelem-beruházásoknál – közölte a tárca Facebook oldalán csütörtökön. A következő napokban az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára,...
Egy Szojuz-2.1b hordozórakéta fedélzetén felbocsátották a Hold felé a Luna-25 automatikus állomást pénteken a Moszkvától 5450 kilométerre keletre található Vosztocsnij űrrepülőtérről. Ez az orosz holdkutatási program első küldetése. Az előző, Luna-24 állomás, amelye...
Négy napon át ingyenesen élvezheti a Boglári Fesztiválon a programok áradatát! A Dél-Balaton egyik legszebb strandján két színpaddal, közel ötven programmal, koncertekkel, gyermek fesztivállal, autókiállítással, borfesztivállal, vidámparkkal, csodálatos stranddal, kézműves vásárral és vált...
Open sky pergola – hogyan befolyásolják a közösségi helyek hangulatát és kényelmét a terasz árnyékolók, pergolák: Ez a cikk/blog a terasz árnyékolók fontos szerepét próbálja megmutatni a közösségi helyeken. A teraszok és kertek nemcsak szép környezetet nyújtanak, hanem olyan térként ...
Világszerte erősíti az emberi egészséget súlyosan veszélyeztető antibiotikum-rezisztencia kialakulását a légszennyezettség egy új tanulmány eredményei szerint – adta hírül kedden a The Guardian. A csaknem 20 év adatait felölelő, több mint száz országot lefedő ...
Augusztus 4-én, pénteken befejeződik a Lánchíd felújítása, megnyílnak a járdák, és velük együtt a hídfőkben lévő aluljárók is. Ezzel – mintegy másfél hónappal hamarabb az eredetileg tervezett időpontnál – véget ér hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének szerkezeti, i...
A Rigó Jancsi sütemény egy igazi édesség kincs, amely gazdag ízekkel és történetekkel büszkélkedik. Ez a csábító és csokoládéval gazdagított finomság számos szájban összefutó ízével és egyedi történetével a magyar sütemények egyik legkedveltebbijeként emelkedik ki. Ismerd meg ennek a szenz...
Balázsovits Lajos: A kivételes tehetség, aki művészetével meghódította a szíveket. Balázsovits Lajos, Magyarország egyik legelismertebb színművésze volt, aki hosszú és sikeres pályafutással rendelkezett a színpadon, a filmvásznon és a zenében. Kivételes tehetsége és mélyen érző előadásmódj...
Ha terasztető/pergola választás előtt állsz, feltétlenül olvasd el a pergola választás szabályait, amiben összefoglalom és tanácsot adok, mikre kell oda figyelj, mielőtt kiválasztod álmaid terasztetőjét, más néven pergoláját. Az interneten keresgélve számtalan típust találsz, amelyek közül...
Gabriele Amorth atya (1925-2016) az egyik legismertebb és legelismertebb katolikus pap volt, aki hosszú éveken keresztül a Római Egyház legismertebb ördögűzője volt. Őt gyakran „a Vatikán legfőbb ördögűzőjeként” emlegették. Itália, Modena városában született 1925-ben. Fiatal ko...













Méltóságteljes búcsúztatás személyre szabottan – napjaink érzékenységét és elvárásait figyelembe véve



















































