Legnézettebb

Video

További lista

    Szerkesztői ajánló

    • All
    • Kegyelet
    • Politika
    More

      Botka László, Szeged polgármestere közösségi oldalán reagált egy ellenzéki megszólalásra, amely szerinte végre megértette Szeged politikai és közösségi üzenetét. A városvezető bejegyzésében saját, immár több mint két évtizedes polgármesteri munkáját az egyenlőség és a befoga...

      Megnézem

      Kegyeleti tartalom

      Budapest magazin

      • Tényleg nem tudták milyen szerelvények érkeznek majd Kínából

        A Keleti pályaudvar felújítása mintegy 300 millió forintos többletköltséggel járhat, miután kiderült: a Budapest–Belgrád vasútvonalra érkező kínai gyártású vonatok műszaki kialakítása nem illeszkedik a meglévő peronmagassághoz. A problémát nem a járművek átalakításával, hanem a peronok megemelésével oldják meg. Az ügy nem önmagában az összegről szól, hanem arról, hogyan derülhet ki egy alapvető kompatibilitási kérdés csak The post Tényleg nem tudták milyen szerelvények érkeznek majd Kínából appeared first on Budapest 24.

      Gasztronómia

      • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

        MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.

      Szponzorált tartalom

      • Több
      • 19 vármegye
      • Budapest
      • Deutsch
      • Digitális történelem
      • Dr. Suha György Afrika
      • Egészségügy
      • Életmód-Divat
      • Friss hírek
      • Gasztronómia
      • Gazdaság
      • Hírterjesztő
      • Kegyelet
      • Kerületi krónikák
      • Közélet
      • Közlemények
      • Külföld
      • Kultúra
      • Megkérdeztük az AI-t
      • MR3.HU hiradó
      • Oldalaink
      • Önkormányzati közlemények
      • Police
      • Politika
      • Szilánkok
      • Szponzorált tartalom
      • Tudomány-Technika
      • Videósarok
      More

        Gasztronómia

        • Több
        • 19 vármegye
        • Budapest
        • Deutsch
        • Digitális történelem
        • Dr. Suha György Afrika
        • Egészségügy
        • Életmód-Divat
        • Friss hírek
        • Gasztronómia
        • Gazdaság
        • Hírterjesztő
        • Kegyelet
        • Kerületi krónikák
        • Közélet
        • Közlemények
        • Külföld
        • Kultúra
        • Megkérdeztük az AI-t
        • MR3.HU hiradó
        • Oldalaink
        • Önkormányzati közlemények
        • Police
        • Politika
        • Szilánkok
        • Szponzorált tartalom
        • Tudomány-Technika
        • Videósarok
        More
          Elolvasom

          Ezt is olvasd el!

          Az észak-budai régió szívében, Budakalászon nyitotta meg legújabb, immár 59. magyarországi éttermét a BURGER KING®. Az Omszk park szomszédságában található egység azért különleges, mert elsőként kapta meg Magyarországon Drive étteremként a teljesen megújult „Pavilion” dizájnt, amely a letisztult és modern külső megjelenést helyi anyagok felhasználásával biztosítja. A 132 vendég befogadására alkalmas belső enteriőrben a természetes...

          A pénteken történt színházi baleset miatt beadta a lemondását a Nemzeti Színház igazgatója. Az Index információi szerint olyan súlyos baleset történt péntek este a Nemzeti Színházban, hogy a megsérült színészeknek több hónapos gyógyulásra és rehabilitációra lesz szükségük ahhoz, hogy újra ...

          Hajdú-Bihar vármegyéből is indul egy lány az idén Magyarországon is debütáló World Top Modell Hungary 2023-as első nemzeti döntőjében, melynek jelszava: „Tisztelet a Nőknek!” Kiss Ágnes már több szépségversenyen is sikeresen részt vett, és ezúttal modellként szeretné megméretni...

          A győrújbaráti nemzeti Szépségkirálynőnk, Horváth Boglárka ismét nagy célt tűzött ki magának, ezúttal modellversenyen fogja öregbíteni tudását és tapasztalatát. Győr-Moson-Sopron Vármegyéből Horváth Boglárka indul az idén Magyarországon is debütáló World Top Modell Hungary 2023-as első nem...

          A soproni Galavics Dorina is elindul az idén Magyarországon első alkalommal debütáló World Top Modell Hungary 2023-as első nemzeti döntőjében. Dorina ezúttal modellként szeretné megméretni magát a döntőben 20 lány között november 24-én az Aquaworld Resort dísztermében, ahol a Noor téli kol...

          Bács-Kiskun vármegyéből Takács Rita a World Top Model Hungary 2023-as döntőjében. Több évnyi modellkedés után Takács Rita is elindul az idén Magyarországon első ízben debütáló World Top Model Hungary 2023-as első nemzeti döntőjében, melynek jelszava a Tisztelet a Nőknek! A nagynevű modellv...

          Meghalt Csomós Mari, tudatta a Radnóti Miklós Színház a Facebook-oldalán. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Nemzet Színésze nyolcvanéves volt. A színház volt az élete, ahogy vallotta magáról többször is. „Megrendülve, fájó szívvel tudatjuk, hogy Csomós Mari, a R...

          Az első gázkazánok fontos mérföldkövet jelentettek a fűtési technológiában. A gázkazánok olyan eszközök, amelyekben gáz (általában ma már földgáz vagy propán-bután) ég, és a keletkező hőt használják fel a fűtésre vagy meleg víz előállítására. Az első modern gázkazánok megjelenése a 19. szá...

          A Demokratikus Koalíció 2021-ben tett feljelentést az Országos Vérellátó Szolgálat ellen, mivel állításuk szerint az OVSZ áron alul adta el a vérplazmát. (telex.hu) A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz az Országos Vérellátó Szolgálat által a magyar vérplazma eladására kötött szerződés...

          Galambos Erzsi Budapesten született 1931. december 5 – én. Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja. Főleg zenés játékok, operettek szubrett- és primad...

          A pénteken történt színházi baleset miatt beadta a lemondását a Nemzeti Színház igazgatója. Az Index információi szerint olyan súlyos baleset történt péntek este a Nemzeti Színházban, hogy a megsérült színészeknek több hónapos gyógyulásra és rehabilitációra lesz szükségük ahhoz, hogy újra ...

          80 villamos motorvonat beszerzésére irányuló keretmegállapodás megkötését tervezte a MÁV-START, most viszont kiderült, hogy a beruházásból nem lesz semmi – írta meg az Index. A beszerzési folyamat első állomása az előzetes piaci konzultáció (EPK) volt, amely 2023. július 11-én m...

          A hamburger egyik legismertebb és legkedveltebb gyorsétterem étele világszerte. A hamburger eredetéről nincs teljesen egyértelmű történet, de azt állíthatjuk, hogy az alapötlet az ősi időkig nyúlik vissza. A történelem során különböző kultúrákban találhatunk hasonló ételeket, amelyek az al...

          1...6566676869...79

          Gasztronómia

          • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

            MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.

          • „World of Nobu” Budapest

            MegosztomIdén ősszel különleges mérföldkőhöz érkezik a hazai gasztronómia egyik legkiemelkedőbb szereplője: 15 éves a NOBU Budapest! A Michelin-ajánlott étterem október 3-án és 4-én két exkluzív „World of Nobu” Omakase vacsorával, The post „World of Nobu” Budapest appeared first on Mit főzzek ma?.

          • Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül)

            MegosztomRakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) 4 adaghoz 🛒 Hozzávalók: 👩‍🍳 Elkészítés lépésről lépésre: 1. A rizst előfőzzük 2. A kelkáposztát előkészítjük 3. A húsos ragu elkészítése 4. Rétegezés 5. The post Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) appeared first on Mit főzzek ma?.