A Bors jelentette hálás olvasóinak, hogy Tóth Gabi, aki az utóbbi hónapokban szinte közellenség lett nem kislányával töltötte a Karácsonyt, hanem új párjával. Az énekesnő Facebook oldalán egy órája került fel néhány fotó, amin lányával ünnepel a fa alatt. Mint az Krausz 24 óráig elérhető ...
Szponzorált tartalom A Global Best Property Zrt. információi alapján elmondható, hogy a budapesti ingatlanárak rég voltak olyan magasak, mint napjainkban. Igaz ez a kiadó lakásokra, házakra, szobákra és lakrészekre is. Kik választják ezek valamelyikét? Miért emelkedtek a bérleti díjak az e...
Nagy bajban a János kórház kardiológiai osztálya, ugyanis a 48 ágyból már csak 18 áll a kórház rendelkezésre. „Gyorsan még az ünnepek előtt bejelentette az Észak-budai Szent János Centrumkórház Kardiológiai Osztálya, hogy a jövőben nem tudja ellátni a II. kerületi betegeket. Legalábbis 202...
A Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején. December 23-án, szombaton és 24-én, vasárnap a hétvégi menetrend szerint közlekednek a BKK járatai. December 24-én, szenteste 15 és 16 óra között indulnak az uto...
A rendőrség ismeri a lövöldözés összes áldozatának kilétét, a sérültek között három külföldi is van – írja a lidovky.cz A rendőrség elővigyázatossági intézkedéseket hozott az iskolák és a könnyebb célpontok ellen. Konkrét fenyegetésről nincs információja – közölte az X közösségi olda...
Péter Arold Magyarországra eddig nem volt jellemző az önálló, határozott Afrika-politika, november elején azonban a parlament is megszavazta, hogy a Magyar Honvédség önálló katonai misszió keretében akár 200 katonát küldjön a közép-afrikai Csádba. A katonai lehetőségekhez képest jelentős m...
Donald Tusk kormánya lecserélte az ország hírszerző szolgálatainak teljes vezetését, illetve megvonta a támogatást a lengyel közmédiától, az Európai Uniótól pedig máris sikerült 5 milliárd eurót megszereznie. Jaroslav Kaczinsky és társai a PiS szócsövévé silányított köztévében ülősztrájkol...
Szponzorált tartalom A Global Best Property Zrt. információi alapján elmondható, hogy a budapesti ingatlanárak rég voltak olyan magasak, mint napjainkban. Igaz ez a kiadó lakásokra, házakra, szobákra és lakrészekre is. Kik választják ezek valamelyikét? Miért emelkedtek a bérleti díjak az e...
Szponzorált tartalom Az energiahatékony és fenntartható megoldások iránti igény növekedésével a Napenergia Plusz Program kiváló lehetőséget kínál a lakosság számára, hogy napelemeket telepítsenek az otthonukba. A támogatás révén akár 66%-os állami támogatással valósítható meg az energiatár...
Péter Arold A „troll” kifejezés a közösségi média és internetes fórumok kontextusában olyan személyekre utal, akik provokatív, zavaró vagy offenzív hozzászólásokat tesznek, gyakran azért, hogy vitát gerjesszenek, másokat felidegesítsenek vagy zavarba hozzanak. Trollok célja gya...
Bulvár pubi Igen, úgy tűnik, hogy Alain Delon gyerekei, Anouchka, Anthony és Alain-Fabien, kilakoltatták apjuk élettársát, A család szerint Rollin kihasználta a 88 éves színész korát és rossz egészségi állapotát, ami alapján komoly vagyont nyúlt le tőle. A kilakoltatást követően Hiromi Rol...
Bár Matthew Perry halála körül nem csitulnak a pletykák, miszerint tudatos öngyilkosságot követett el, az orvosszakértői jelentés szerint a színész a rendszeresen kapott ketamin-infúziókból rekreációs céllal vehette be a halálos dózist. A szer felezési ideje, ...
Szponzorált tartalom November 22-én megnyitott az ország legmagasabb épületének tetején a VIRTU Restaurant. A MOL Campus 28. emeletén található ez a top gasztronómiai élménypont, mely nemcsak elhelyezkedésében és megjelenésében tör a legmagasabb szintre, hanem a hazai és regionális konyha ...
Arold Peter Valamikor réges-régen, egy meszi-messzi Galaxisban … persze nem. De régen volt. Emlékeztek a Rémusz bácsi meséi c. magyar mesesorozatra? Érdekes az eredete és a magyar kapcsolata. Most erről fogunk nektek mesélni. „Rémusz bácsi meséi” (eredeti címén „Unc...
Szárnyas Hangya A Facebookon rohamos léptekkel terjedő új játék a „My Puzzles” néven futó és a MI tudását kihasználó programot tolja mindenki. Megmondom a tutit én is kipróbáltam, de csak röhögés lett belőle, ugyanis a programot kifejezetten lányok részére fejlesztette ki egy k...













Méltóságteljes búcsúztatás személyre szabottan – napjaink érzékenységét és elvárásait figyelembe véve



















































